Év végi túlélő kalauz időhiányban szenvedőknek

Azt mondják, az idő relatív, és ez a kijelentés az év vége közeledtével bizonyítást nyer.

Mintha egy hét teendőit kellene belesűrítenünk egyetlen napba, és bárhová nézünk, kapkodó, ideges embereket látunk.

model-2614569_960_720.jpg

Gondolkodtál már rajta, hogy mi ennek az oka? Hogy az évnek bizonyos szakaszaiban mint Michael Ende Momo című könyvében mintha ellopnák tőlünk az időt?

A válasz pedig sokkal kézenfekvőbb, mint gondoljuk: a cégek életében ez az utolsó hajrá, amikor az év eredményeit pozitív irányba változtathatják, sokaknál pedig ez a főszezon is, hiszen karácsony előtt mindenki többet költ.

Tehát hajtunk, stresszelünk és pörgetjük magunkat tovább ebben a mókuskerékben, mert egy külső kényszer azt mondatja velünk, muszáj. Persze mindig megfogadjuk, hogy jövőre nem így lesz. Hogy az ünnepek alatt majd kipihenjük magunkat és újult erővel szervezzük át az életünket, csak addig bírjuk ki. És valahogy ez minden évben elmarad.

Pedig a teendők előre láthatóak, a forgatókönyv is hasonló évről évre, úgyhogy a lehetőség adott, a fogadkozás is valódi, miért nem történik mégsem semmi?

Most biztosan azt mondod magadnak, előre félve a naptárban felbukkanó „December” címkétől, hogy nincs már idő változtatni.

Én pedig azt mondom Neked, hogy pont most kell megtenned. Amíg nem borítanak el a teendők, amíg meg tudsz állni egy pillanatra és végiggondolni, hogyan is szeretnéd az év utolsó időszakát a munkádban, a családodban, önmagaddal megélni.

pexels-photo-273025.jpeg

A munkahelyen ez az időszak a karácsonyi kampányokról szól, ez megnövekedett forgalmat, több kérdést, panaszt, egyedi igényeket jelent, amikre nagy részben fel lehet készülni. Az előző évek gyakorlatából például összeállíthatsz egy „Gyakran ismételt karácsonyi kérdések” dokumentumot, amivel elejét veheted az ügyfélszolgálat túlterheltségének. Előrendeléseket vehetsz fel „Early bird” kedvezménnyel, biztosan lesznek olyan szemfülesek, akik ezért cserébe nem várják meg a decembert a vásárlással.

Ütemezd a munkáidat úgy, hogy a decemberre esedékes feladataidnak előbb neki tudj állni. Vagy ha annyi plusz időd nincs is, készíts egy tervet, mikor mit kell elvégezned úgy, hogy mindenre jusson időd.

Ha eddig nem kezdtél el naptárt használni, és mindent beírni (beleértve a pihenés, feltöltődés idejét is), akkor ez a legjobb alkalom, hidd el! Legalább ezen nem kell majd gondolkoznod, azon aggódni, hogy mit felejtesz ki a készülődésből.

Hidd el, megnyugtat az, ha belenézel a naptáradba, és látod, mi vár Rád az adott napon, héten. Noha a váratlan helyzeteket így sem kerülheted el, de ha ügyes vagy, azoknak is szorítasz helyet a naptáradban, „mozgó időket”, amiket ezekre az esetekre tarthatsz fenn.

Készíts listát arról is, mik a legfontosabbak, amiket az ünnep előtt el kell végezned, és gondold át, hogy a nagytakarítást biztosan ebbe az időszakba szeretnéd-e belezsúfolni? Ugyan jó érzés egy tiszta otthonba élvezni a pihenés óráit, de ha a kimerültségtől erre sem marad energiád, érdemes ezt egy nyugodtabb időszakra hagyni. Hidd el, lényeges dolog nem ezen fog múlni.

A karácsonyi ajándékokat is jó, ha már most számba veszed. Kit szeretnél megajándékozni, mivel lepnéd meg? A kulcs itt is az, hogy lehetőleg ne december 23-án tolongj egy plázában, hogy utolsó esélyként vegyél valamit egy családtagodnak, aminek talán nem is örül, de Te úgy érzed, muszáj.

A halogatásra sosem találsz ilyen jó alibit, mint ebben az időszakban, és tudom, tényleg elhiszed magadnak, hogy másként nem lehet. Azonban ha jobban belegondolsz, ha egy feladatot mindenképpen el kell végezned, akkor nem jobb érzés, amikor kényelmesen megteszed, majd hátradőlsz miután végeztél, mert nem nyomaszt már ez a teher? Ha mindenképpen meg kell tenned, mert nem úszod meg, akkor nem jobb így, mint kapkodva az utolsó percben, hogy mentsd a menthetőt?

pexels-photo-290470.jpeg

Persze vannak, akik erre azt mondják: a szoros határidő „kényszeríti rá” őket, hogy hatékony dolgozzanak. Ez is érthető érv, azonban a szoros határidő nem azonos a kapkodással, az időnk kicentizésével. A határidő már eleve egy tudatosságot feltételez.

A másik probléma ezzel, amit minden „szoros határidőt” kedvelő ember megtapasztalhatott már, hogy ha nagyon fontos egy munkahelyi vagy családi projekt, aminek határidejéhez már csak napjaink vannak hátra, garantáltan akkor romlik el az autónk, lesz beteg a gyerek, vagy csőtörésünk lesz és leáll az élet. Nem az ördögöt akarom a falra festeni, csak Murphyt, aki bizony dolgozik. Főként ha teret hagyunk neki.

Mit szólnál hozzá, ha azt mondanám, még nem késtél el? Még nyugodtan nekiállhatsz megtervezni ezt az időszakot, hogy valóban arról szóljon, ami Neked fontos. Azt nem ígérhetem, hogy kevesebb munkád lesz, de azt igen, hogy hatékonyabban, eredményesebben fogod végezni. Azt sem mondom, hogy a családoddal kapcsolatos teendőd lesz kevesebb innentől, de azt igen, hogy ha időben elkezded, a karácsony előtti napokban Te már pihenhetsz, míg más össze-vissza kapkod.

Te hogyan szeretnéd megélni 2017 végét? Álmodd, tervezd meg és tegyél érte most!

Mi is ezen dolgozunk minden nap, segítsünk?

Tervezéshez egy kis segítség.